Oldal: 9 / 17

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.10. 11:29
Szerző: puma
Csak sikerült elindulni ezen a futamon, pedig már megint bénáztam, mert elfelejtettem telepíteni a trackpack második részét és amúgy is csak 8:02-kor jutott eszembe, hogy verseny lesz. Volt kb. 17 percem "gyakorolni" az eredménye meglett, mert szerintem eddigi legrosszabb időmérős eredményemet értem el a 14. pozícióval.

Gondoltam, ha már nem megy akkor izgalmasabbá teszem a futamomat azzal, hogy kikapcsolok minden hudot, csak a hátralévő időt nem. A felvezető körön már majdnem össze is hoztam egy szép kis balesetet, mert a régi rajtrácson én már meg akartam állni, de szerencsére mögöttem figyeltek. Rajtnál sikerült jól csúsztatni a kuplungot és javítottam vagy 3 pozíciót és az első kör végén volt előttem egy kis kakaskodás így úgy gondoltam 8-9. lehetek.
Igazából csak sejtéseim voltak, hogy hol lehetek ezért nem is tudtam kikkel versenyzek. Folyamatosan rágtam magam előre, majd sárga zászló a sarokban, eddig még nem nagyon figyeltem fel rá soha. Egy nissan keresztben biztos egy lekörözött.. Majd mikor láttam, hogy nem akar elengedni, illetve nem vagyok gyorsabb nála akkor gondoltam, hogy a Bika lehet az. Próbáltam nagyobb tempóra kapcsolni, mert itt már elérhető volt akár az első hely is, de ennek az lett az eredménye, hogy túlvezettem a verdát és inkább lassultam. Le is szakadtam, pedig szerettem volna a Bika szelén felérni az elsőre. Már kezdtem belenyugodni, hogy ebben ennyi van és akkor megint sárga zászló, ismét az első pörgött meg. Mikor elmentem a kanári sárga-kék autó mellett, akkor sejtettem, hogy a Paffy lehet az. Itt azért már nem értettem az egészet. Nem így szoktak zajlani a versenyek. Na de mindegy nekem jó versenyem volt vártam a végét. Azért megfordult a fejemben azért mi lenne, ha és megint sárga. Bakker na ne és vezettem a futamot. A festéseknél számoltam az előnyömet 2.5 sec következő kör 2 sec és még 3 kör, meg kell lennie... Utolsó körben 1 sec előny, simán megvan gyerünk biztonsági kör. Sikerült mindenhol hamarabb fékezni és 2x majdnem megpördülni. Egyenesben be is ért a Bika és már előttem is volt a külső íven, de nem tudom hagyni magam kemény féktáv hátranéz előtte vagyok. Talán volt egy apró kocc? Lehet hogy nem voltam fair? Ezek jártak a fejemben, na de jön az utolsó sikán középre igazodva még keményebb féktáv az előbbinél, kerekek blokkolnak ááá kirepülök nem fog megállni, vagy mégis, na de hol van Bika? Hátranézek sehol vissza előre már előttem, de az első tengelye már merőlegesen metszi a fehér vonalat. Úgy látszik ő se bírta idegileg. Mindent feltett egy lapra és nem sikerült.
Azért nem éreztem megérdemelt győzelemnek, ezért gondoltam bevárom elengedem. Gurultam a célegyenesben hallom jön már pont a vonal előtt megelőz. Na jól van gentleman voltam, de várjunk csak furcsa a hátulja és kék! Így sikerült átadni a győzelmet Paffynak. :)

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.10. 12:50
Szerző: Kyip
Jó verseny volt! : ) Bár páran úgy körbeautóztak hogy a szemeim kigurultak.. :shock: :P De Lantival nagyonsokáig öltük egymást. Nekem tetszett, :D köszönöm a csatát.

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.10. 14:17
Szerző: Laccus
Nekem miért a boxból kellet rajtolnom? Mivel azt gondoltam valami bug miatt..átmentem a piros lámpán h akkor felzárkózom ,de hát DQ lett

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.10. 14:28
Szerző: Matthew91
Replay alapján nem álltál ki időben a rajtra. 30 másodperced van, miután a boss átnyomja a versenyre. Box meg akkor vált zöldre, ha a többiek elérik az 1. szektor végét, de simán fel lehet jönni ilyenkor, mert a tömeg lassabban megy.

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.10. 16:48
Szerző: Laccus
Köszi,akkor legközelebb figyelek erre :D

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.10. 16:53
Szerző: emerico
puma írta:Na jól van gentleman voltam, de várjunk csak furcsa a hátulja és kék! Így sikerült átadni a győzelmet Paffynak. :)
baszki :shock:

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.21. 08:36
Szerző: jegember95

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.23. 21:58
Szerző: Kyip
Időmérő előtt pár perccel megmakkant a kormányom, azért nem voltam.. :cry:
Szétszedtem de semmit nem találtam. DFGT. Pedál működik, viszont a kormánynál se kép se hang. Mikor bedugom halványan felvillan 2x a GT felirat és annyi. Valakinek tipp?

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.24. 11:32
Szerző: Szkarol
Azt hiszem, elnézést kell kérnem Night-tól, 2x is nekimentem hátulról!! :oops:

A másik ,,örökzöld" téma, a lekőrözés. Az ember fia igyekszik elengedni az UFO_kat, de Mi utolsók is vívjuk a magunk kis harcát. Becsúszik néhány elengedési hiba(is).
Ezért ha egy csöppet türelmesebbek lennétek, nem lenne ennyi anyázás...
Tudom miről beszélek, réges-régen egy távoli Gallaxisban Én is lekőröztem már másokat... :D

Karol

Re: Blancpain Series - társalgó

Elküldve: 2014.06.24. 12:21
Szerző: Milán
Szkarol írta:Azt hiszem, elnézést kell kérnem Night-tól, 2x is nekimentem hátulról!! :oops:

A másik ,,örökzöld" téma, a lekőrözés. Az ember fia igyekszik elengedni az UFO_kat, de Mi utolsók is vívjuk a magunk kis harcát. Becsúszik néhány elengedési hiba(is).
Ezért ha egy csöppet türelmesebbek lennétek, nem lenne ennyi anyázás...
Tudom miről beszélek, réges-régen egy távoli Gallaxisban Én is lekőröztem már másokat... :D

Karol
Ha te is voltál ilyen helyzetben nagyon jól tudod mi az ami dühít ilyenkor. Először is egy bocsánatkérés kezdésnek nem ártott volna, de mindegy is ezen már nem akadok ki, a másik, hogy nem feltételezek szándékosságot, de ahogy az óvás menüben is leírtam, az hogy be is fékezel elém az enyhén szándékosnak tűnik. Ha ilyenek nem lennének akkor nem lenne anyázás, főleg úgy hogy a helyzetet nem is értem mai napig, hogy hogyan tudtad így megoldani. Itt aligha lehettem volna türelmes mikor váratlanul visszajössz a pályára. És igen ez egy örökzöld téma lesz, hiszen nagyon sokszor volt már probléma lekörözésnél, de ilyen súlyos még nem, és ha nem a 2. helyről löktél volna ki nem is írogatnék ennyit. Sok ember tud figyelni a lekörözésnél és simán el tud engedni, szóval nem a helyzettel van a baj, hanem az odafigyeléssel. Tudom, hogy ti is versenyeztek, de például ebben a helyzetben abszolút nem volt verseny főleg, hogy Szicso kicsúszott előled.