Társalgó
Re: Társalgó
Kösz kedves Mihalik Dániel hogy megint kiforgattál, és ezzel elrontottad a második versenyemet.
Jó volna ha végre nem rajtam keresztül akarnál előrébb jutni. Ha meg lehetne oldani akkor ne lökj ki többet légyszives. Köszi.
Nem a győzelem, nem a részvét, hanem a fontos!
Név: Kovács László
Kormány: Van!
Név: Kovács László
Kormány: Van!
Re: Társalgó
Ez a pálya valami gyalázat.
Bevenni normálisan az első jobbost nem kis művészet.
1. futamon sikerült kiugranom a rajtnál, kaptam is egy áthajtásos büntetést, úgyhogy a sorsom megpecsételődött.
2. futamon viszont jókat harcoltam Kinizsi Palival. Ő megelőzött, én vissza, ő megint megelőzött, én megint vissza
Aztán egyszer csak látom, hogy Sógor meglátogatta a Sódert
de szerencsére ki tudott mászni belőle, így legalább a 2. futamon előtte végeztem.
TS-en jókat röhögtem magamban, kíváncsi vagyok, hogy ezt a futamot, és az azon elért eredményeiteket kinek fogjátok ajánlani
Bevenni normálisan az első jobbost nem kis művészet.
1. futamon sikerült kiugranom a rajtnál, kaptam is egy áthajtásos büntetést, úgyhogy a sorsom megpecsételődött.
2. futamon viszont jókat harcoltam Kinizsi Palival. Ő megelőzött, én vissza, ő megint megelőzött, én megint vissza
Aztán egyszer csak látom, hogy Sógor meglátogatta a Sódert
TS-en jókat röhögtem magamban, kíváncsi vagyok, hogy ezt a futamot, és az azon elért eredményeiteket kinek fogjátok ajánlani
Vegyél levegőt! 10 búvárból 9 ezt ajánlja.
Név: Felföldi Zoltán
Kormány: Logitech G25
Név: Felföldi Zoltán
Kormány: Logitech G25
Re: Társalgó
Na az első futamon mindent csináltam,volt vágás-szélesités-sóder és főleg csúszkálás.18 helyről meg lett a 19-dik
A második futam se volt jobb. 2. körben sajna Fekét sikerült megforgatnom,bocsi érte.Mikor vissza jöttem pályára majdnem bele mentem Magyarba,köszi hogy odébb húzódtál.Aztán Szicsó szomszédod sikerült az őrületbe kergetnem ,hol előtte hol utána és párszor meglökdösni.Végül csak sikerült kiforognom és 2 helyet vesztenem.igy a 19 helyről meg lett a 20-dik
Na ez van.Inkább mentem volna Ladával.
Várom óvásokat.Gratula annak aki beért és annak aki a pálya szélén álldogált.
A második futam se volt jobb. 2. körben sajna Fekét sikerült megforgatnom,bocsi érte.Mikor vissza jöttem pályára majdnem bele mentem Magyarba,köszi hogy odébb húzódtál.Aztán Szicsó szomszédod sikerült az őrületbe kergetnem ,hol előtte hol utána és párszor meglökdösni.Végül csak sikerült kiforognom és 2 helyet vesztenem.igy a 19 helyről meg lett a 20-dik
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kaszasi 2011.04.19. 10:35-kor.
Név :Zoltan Nagy
Kormány:Logitech DFGT
A PROGRAM az, ami az adatokat hibaüzenetekké konvertálja.

- Szatocs
- Hozzászólások: 1532
- Csatlakozott: 2009.03.25. 00:16
- Név: Pethe Szabolcs
- Kormány: Logitech G25
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Társalgó
Takács A., nem óvlak, mert visszanéztem, verseny közben máshogy éreztem a helyzetet.
Pethe Szabolcs / "Minél jobb, annál jobb!"
Re: Társalgó
Nos felemás érzelmeim vannak jelenleg is.
1 verseny:
Nem volt rossz szinte hiba nélkül mentem végig Puma és Leitner Norbi mögött.Norbit picit megtoltam féktávon, de mondom inkább visszaengedem magam elé, ha már úgysem szált el annyira.Végül saját hibájából kifolyólag lettem második, de megkockáztatom, hogy a hiba nélkül is megelőzöm.
(Kicsit közel volt: http://kepfeltoltes.hu/view/110419/Uhh_ ... es.hu_.jpg)
2.verseny:A rajtot jól elkaptam, Báldinak elég helyet hagyva, de ami utána volt.Vozár,Leitner, Magyar és Mugen négyes az nem volt gyenge.Ott egy kicsit fékeztem, nehogy engem rakjon ki valaki, legelészni.Vozár szépen kiraktad Magyar Lacit.
Valahogy legyűrtem Michellert és mentem Szabó és Leitner után.A vége nagyon izgalmas volt.Kicsit lecsúsztam az ívről és itt ment el az első helyem.3.lettem.
Kösz Bika a szettet!!!Ts-es dumát nem vette fel valaki?Kíváncsi lennék, hogy beszélek a vödör fenekéről, legalább mindenkinek volt egy szép estélye.
A másik dolog:Aki kint marad a sóderben az miért nem tud nyomni egy ESC gombot?Pláne ha nem tud visszajönni.Nem mertem előzni, mert ott volt az a rohadt sárga zászló.Mivel sárga zászlónál nem lehet előzni.De ezt mint ahogy néztem a visszajátszást sokan semmibe vették.Erre lenne is egy Óvásom, de nem lehet visszaellenőrizni.
Szerintem már csak úgy van esélyem megnyerni a Bajnokságot, ha tényleg történne valami Szabó Gáborral.
Kicsit úgy éreztem magam ezen a versenyen, hogy van a Vsr-es 3-as meg van a Simco utána.

“Mindig alulról keresd meg a korlátaid, mert ha felülről teszed, az drága és még fájni is fog”(Burkus Egon)
Név:Kiss Attila
Kormány:G27
Név:Kiss Attila
Kormány:G27
Re: Társalgó
Bocsi ha a rajtnál ott hozzádértem, vagy megijesztettelek, vagy valami, csak azt hittem hogy elfér az autó, aztán meg hirtelen azt vettem észre hogy a mezőny végén vagyokPaffy írta: 2.verseny:A rajtot jól elkaptam, Báldinak elég helyet hagyva, de ami utána volt.....van a Vsr-es 3-as meg van a Simco utána.![]()
Gergo Baldi
Re: Társalgó
Mondjuk én simán adnék annak egy DQ-t az aktuális versenyből annak, aki egész idő alatt kint ácsorog a sóderban. Tényleg idegesítő tud lenni, hogy a rohadt sárga zászló miatt megy el valakinek a jobb helyezése.
Vegyél levegőt! 10 búvárból 9 ezt ajánlja.
Név: Felföldi Zoltán
Kormány: Logitech G25
Név: Felföldi Zoltán
Kormány: Logitech G25
- Szatocs
- Hozzászólások: 1532
- Csatlakozott: 2009.03.25. 00:16
- Név: Pethe Szabolcs
- Kormány: Logitech G25
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Társalgó
Ezzel egyet kell értsek, nagyon zavaró tud lenni.
Pethe Szabolcs / "Minél jobb, annál jobb!"
Re: Társalgó
Te Kecske.KisKimi írta:Bocsi ha a rajtnál ott hozzádértem, vagy megijesztettelek, vagy valami, csak azt hittem hogy elfér az autó, aztán meg hirtelen azt vettem észre hogy a mezőny végén vagyokPaffy írta: 2.verseny:A rajtot jól elkaptam, Báldinak elég helyet hagyva, de ami utána volt.....van a Vsr-es 3-as meg van a Simco utána.![]()
![]()
.....első versenyen talán 3. is lehettem volna, csak volt egy majdnem végzetes hibám
A 2.on nem szartam be.Sőt,még boldog is lettem volna, ha Pumát kiütöd.
Na jó nem ellenségeskedek vele, mert jól nyomja csak bosszantó, hogy az 1-2 versenyen ment el ez az egész.
“Mindig alulról keresd meg a korlátaid, mert ha felülről teszed, az drága és még fájni is fog”(Burkus Egon)
Név:Kiss Attila
Kormány:G27
Név:Kiss Attila
Kormány:G27
Re: Társalgó
Jaaa, tényleg, akkor 2. talán nagy szerencsévelPaffy írta:Te Kecske.KisKimi írta:Bocsi ha a rajtnál ott hozzádértem, vagy megijesztettelek, vagy valami, csak azt hittem hogy elfér az autó, aztán meg hirtelen azt vettem észre hogy a mezőny végén vagyokPaffy írta: 2.verseny:A rajtot jól elkaptam, Báldinak elég helyet hagyva, de ami utána volt.....van a Vsr-es 3-as meg van a Simco utána.![]()
![]()
.....első versenyen talán 3. is lehettem volna, csak volt egy majdnem végzetes hibám
3.lettél az első futamon.
![]()
![]()
A 2.on nem szartam be.Sőt,még boldog is lettem volna, ha Pumát kiütöd.![]()
(Nézd meg a replayt volt elég hely.)
Na jó nem ellenségeskedek vele, mert jól nyomja csak bosszantó, hogy az 1-2 versenyen ment el ez az egész.
Rajtnál meg volt elég hely, én kúrtam el..
Gergo Baldi
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: Google [Bot] valamint 4 vendég