"De ennek a sztorinak - most úgy tűnik - jó vége lesz. Azt már az elmúlt napokban is tapasztalhattátok, hogy az RCM nem az a banda, akik könnyen feladják. Elindult a matek, hogy mit lehetne tenni, mindenki nézett jobbra, balra, hátha bekattan egy jó ötlet. Bekattant, méghozzá Csuti Lacinak. A boxutcában sétálgatva benézett a fordosokhoz, és láss csodát, a Focusban pont olyan a lendkerék furatozása, mint ami nekik kellett a Peugeot 407-hez. Elhiszitek?
Earle bácsiék pedig voltak olyan kedvesek, és az egyik tartalék motorjukról (mert nekik olyan is van) lekapták a lendkereket, Laci pedig már szalad is vele vissza a csapathoz. Erre mondják azt, hogy ilyen csak a mesében van. Most tehát megint úgy tűnik, lesz valami az RCM és Tim Gabi hétvégéjéből. A csapat ezekben a percekben is az autó összerakásán dolgozik, holnap reggel pedig a warm up-on még lesz lehetőségük kipróbálni. Ha minden rendben, akkor reményeinek szerint a sor végéről elindulhatnak az első versenyen. Onnantól pedig minden az ő kezükben van, ha feljönnek nyolcadiknak, akkor a második futamon az élről rajtolhatnak. Na az lenne az igazi csoda, kb. akkora, mint amikor kiderült, hogy Charlie Firpo édesapja lát.
Az ember persze most már óvatos, úgyhogy haladjunk csak szép sorjában. Először induljon be a gép, aztán legyen meg a warm up, aztán majd beszélhetünk a többiről. A lényeg viszont, hogy újra van remény! Reméljük több fordulat nem lesz."
Hátha sikerül!
