Esőben marha jól kezelhető az autó. Annyira élvezhető ez is, mint a Porsche is volt.
Tisztességes setupot kaptam, majd kicsit tovább faragva, elég jó lett.
Időmérőn meglepő fölénnyel nyertem.
Első versenyen meg sikeresen megúsztam a vízen, miközben le akartam körözni Karol és Pumba párost. Pont Berki mögé értem vissza a sóderből, 2 kanyarral később ismét bemutattam a közönségnek egy piruettet. Közel 10-12 percem maradt arra, hogy nagyjából ugyanennyi másodperces hátrányt ledolgozzak, ami nagyjából sikerült is. 1.5 másodperces hátrányban értem be. Még 1 kör kellett volna, mert a végén rohamosan értem felfele.
Második versenyen nagyon jót csatáztam az elején oldmannel, pici pöcit kapott, de megfogta, nem is előztem meg, és kicsit feltartottam ott jó pár embert

sorry skacok.
Szépen lépegettem felfele, mire felértem a 2. helyre volt 15 másodperces hátrányom Milánnal szemben. Kifagyott szóval sikerült behozni 1. helyen. Így, hogy Milán kifagyott és Gabi se indult el a másodikon behoztam a Barcelonai szar helyezés által produkált hátrányomat.
Szárazon érdekesen viselkedik az eső gumi, nem melegedett el, sőt, nem is melegedett fel 70-80 foknál feljebb, és nem is kezdett nyúlós/taknyos lenni szárazon. Ezt lehet javítani kellene nem?