Vélemények, társalgó

Már véget ért bajnokságot topicjai
Tropie
Hozzászólások: 873
Csatlakozott: 2009.03.26. 10:35

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: Tropie » 2010.12.20. 23:34

1. futam:

Hát a nagy forgalom miatt közepesre sikeredett időmérő eredményem után, a futam jól sikerült. A 15. rajthelyről, a 6. hely megszerzése szerintem majdnem a legtöbb, amit kitudtam hozni. Nem nagyon találtam azt az 1 másodpercet a pálya középső szakszán, ahol szinte a fél mezőny gyorsabb volt nálam, de azon a részen csak arra törekedtem, hogy se előtte se utána ne kerüljön hozzám közel senki se.
Szatoccsal a végén nagyon nagyot csatáztam, köszönöm! :) Bár emiatt rendesen lefáradtam a 2. futamra.

2. futam:

Hosszú ideig a 2. helyen vonatoztam, míg nem kénytelen voltam támadni, mert Bikáék (szinte az egész mezőny) nagyon a nyakamra jöttek a második etap elejére és féltem, hogy nem fogom tudni védeni a 2. helyemet. Csaták és hibák után feljöttem az 1. helyre ahol szinte a végéig vezettem is a versenyt, míg nem Kuti elég jól rám jött. Szinte minden szakaszban hozott rajtam 1-2 tizedet, aztán a második kanyarban már védekeznem is kellett...hát ez volt a vesztem, mert a bejáratnál teljesen belülről kezdtem a kanyart és oda is akartam volna kijönni belőle, de a pálya kifelé lejtett és túlságosan erőltettem, hogy az autóm belül maradjon.
Meg is történt a baj, megpörögtem, majd a teli vagonos InterCity elrobogott előttem, mellettem, mögöttem, éppen hogyan rajzoltam a köröket a korlát mellett. Hamar a 9. hely környékén találtam magam...dühöngtem is pár kört, hogy miért nem engedtem inkább el Kutit és akkor simán borítékoltam volna a 2. helyet...de hát ez az amikor az ember nem ismeri a saját és az autója határait :lol:
A végén a 7. helyen lettem leintve, ha jól emlékszek.

Köszönöm a remek futamot, jól elfáradtam...viszont a csapat manager, elgondolkodott az idei szerződésemen... :ugeek:
Night
2024 licenszes
Hozzászólások: 1034
Csatlakozott: 2009.11.02. 12:35

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: Night » 2010.12.20. 23:41

Gyurka es Szatocs, titeket nem ovlak, de mindketten megloktetek az elso korben es mindketto megelozheto lett volna, ha csak egy picit visszavesztek...
"A túlkormányzottság az, amikor az utasok félnek, az alulkormányozottság az, amikor a sofőr fél..."
Avatar
Hannibal
Hozzászólások: 582
Csatlakozott: 2009.03.25. 00:59

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: Hannibal » 2010.12.20. 23:46

a stop&go-ra visszatérve. nem kellene kiírnia, hogy miért kaptam?
Avatar
emerico
Adminisztrátor
Hozzászólások: 10048
Csatlakozott: 2009.03.24. 23:11
Kormány: Logitech G29
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: emerico » 2010.12.20. 23:48

Hannibal írta:a stop&go-ra visszatérve. nem kellene kiírnia, hogy miért kaptam?
vagy
kiugrottál a rajtnál
vagy
levágtál valami kanyart, bár ezen a pályán nem nagyon van mit
******************************************
Emerico - Head of SIMCo
jegember95
2024 licenszes
Hozzászólások: 717
Csatlakozott: 2009.10.02. 15:55

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: jegember95 » 2010.12.21. 00:07

hát, nem is tudom mit írjak ide :?
ez a futam volt, az eddigi 1éves pályafutásom mélypontja :cry:
mivel már mostanában fent voltam rendszeresen ts-en, azt kellet hallgatnom, h hiába próbáltam beilleszkedni a társaságba(lásd videók készítése), én mergmaradtam a kresser fiúnak, aminek ma meg is lett az eredménye
bármilyen hihatetlennek tünik, ezeket én megpróbáltam elkerülni, de oly szerencsétlenül jött ki minden, h ez lett belöle :(
mikor a boxban álltam 40mp javításnál, a kezem már az eszképen volt, de most már volt annyi tartásom, h befejeztem a futamot
bár a kismillió óvás miatt szerintem a világegyetemböl is ki fognak tiltani
ezért még az xgames-en elindulok(ha elindulhatok), de ezután elbúcsozok egy időre a Simco-tól, és privátban, és kisebb ligákban folytatom, h mikor már érett leszek rá visszatérjek a ligába, és jobb eredményeket érjek el
tehát én, h félreértés ne essék, nem megfutamodás miatt lépek le egy időre, motivált vagyok, csak még nagyon sokat kell tanulnom
egyébként ez a 100. hsz-em amikor még egy kis "takony" vok, de remélem a 101-diknél, már érett verdsenyző leszek ;)
Avatar
emerico
Adminisztrátor
Hozzászólások: 10048
Csatlakozott: 2009.03.24. 23:11
Kormány: Logitech G29
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: emerico » 2010.12.21. 00:14

Serbán Norbi, azaz 'jegember', én tudom mindig hogy fent vagy TS-en. Akár rá is szólhatnék a kollégákra, mert tudom hogy sokkal érettebb vagy mint ahogy azt néhány megmozdulásodból gondolnánk. Kicsit átgondoltabban, akár lassabban kéne menni, és folyamatosan gyorsulni, én ezt mondom.

Igazából azt sajnálom, hogy nem tudsz beszélni TS-en, vagy nem akarsz (szíved joga). Lásd Görömbei Lali, akármikor képes hajmeresztő megmozdulásokra, de szóban megvitatjuk, elküldjük egymást a fenébe, de tanul belőle, és a gyorsabbak pedig kicsit alázatosabbak lesznek a lassabbak iránt. Ez nem megy pikk pakk.

Nem veszem elmenekülésnek, ha kicsit pihenteted, de én nem tenném. Mindenesetre nagyon pozitív a beírásod, érett gondolkodásra utal.
******************************************
Emerico - Head of SIMCo
Avatar
Szatocs
Hozzászólások: 1532
Csatlakozott: 2009.03.25. 00:16
Név: Pethe Szabolcs
Kormány: Logitech G25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: Szatocs » 2010.12.21. 00:20

jegember95 írta:hát, nem is tudom mit írjak ide :?
ez a futam volt, az eddigi 1éves pályafutásom mélypontja :cry:
mivel már mostanában fent voltam rendszeresen ts-en, azt kellet hallgatnom, h hiába próbáltam beilleszkedni a társaságba(lásd videók készítése), én mergmaradtam a kresser fiúnak, aminek ma meg is lett az eredménye
bármilyen hihatetlennek tünik, ezeket én megpróbáltam elkerülni, de oly szerencsétlenül jött ki minden, h ez lett belöle :(
mikor a boxban álltam 40mp javításnál, a kezem már az eszképen volt, de most már volt annyi tartásom, h befejeztem a futamot
bár a kismillió óvás miatt szerintem a világegyetemböl is ki fognak tiltani
ezért még az xgames-en elindulok(ha elindulhatok), de ezután elbúcsozok egy időre a Simco-tól, és privátban, és kisebb ligákban folytatom, h mikor már érett leszek rá visszatérjek a ligába, és jobb eredményeket érjek el
tehát én, h félreértés ne essék, nem megfutamodás miatt lépek le egy időre, motivált vagyok, csak még nagyon sokat kell tanulnom
egyébként ez a 100. hsz-em amikor még egy kis "takony" vok, de remélem a 101-diknél, már érett verdsenyző leszek ;)
Nem azzal van a baj, hogy nem vagy akármilyen gyors, egyszerűen csak szokni kellene kicsit, hogy ha versenyzel és mással vagy a pályán, akkor előre kell látni, hogy a másik hogyan fog mozogni, és a te mozgásodat ehhez igazítani. Nem tudok jobb példával élni, olyan ez, mint a tánc. Ismered a saját íveidet, ha egyedül mész a pályán, és amikor egy ismeretlen pilóta mellett mész, már akkor is be tudod lőni kb, hogy hol fog mozogni. Egy kör követés után meg már tudod is, hogy hol milyen íveket használ. Ez alapján követni már elég egyszerű valakit, baj már csak akkor lehet, ha mellé kerülsz. Ott pedig ugyanaz a helyzet, el kell képzelni, hogy te abban a helyzetben hogyan mennél, mint amiben ő van, és ehhez kell igazítani a mozgásod. Természetesen a másik pilótának ugyanígy kell tennie. Ezért van baj akkor, amikor a másik pilóta számít egy bizonyos, elvárható viselkedést a pályán, versenyhelyzetben, de nem azt kapja.

És ahogy Emerico is említette Lalit, megbeszélve könnyebb lenne, én is tudom, hogy vagy TS-en, de ha tudnál pár szót szólni, szerintem nem lenne hátrány. ;) Lali is elküld minket a búsba, nincs is ezzel probléma. :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Szatocs 2010.12.21. 00:24-kor.
Pethe Szabolcs / "Minél jobb, annál jobb!"
Tropie
Hozzászólások: 873
Csatlakozott: 2009.03.26. 10:35

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: Tropie » 2010.12.21. 00:22

De jó hogy említed!

Görömbei Lali! Elnézésedet kérem, hogy amikor leköröztelek az első futamban, akkor annyira agresszív voltam, az utolsó kanyarban, de azt hittem látsz, és lesz hely elfordulnom, de mikor láttam bejössz ívre, már tudtam, hogy nem vettél észre...elnézést, legközelebb türelmesebb leszek! Az a mázli, hogy nem raktalak ki a kavicsba, nem lett volna szándékos.
Lali
Hozzászólások: 375
Csatlakozott: 2009.03.24. 23:45
Tartózkodási hely: Szabolcs Szatmár Bereg .-Paszab-

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: Lali » 2010.12.21. 00:35

Tropie írta:De jó hogy említed!

Görömbei Lali! Elnézésedet kérem, hogy amikor leköröztelek az első futamban, akkor annyira agresszív voltam, az utolsó kanyarban, de azt hittem látsz, és lesz hely elfordulnom, de mikor láttam bejössz ívre, már tudtam, hogy nem vettél észre...elnézést, legközelebb türelmesebb leszek! Az a mázli, hogy nem raktalak ki a kavicsba, nem lett volna szándékos.
Nincs gond ott én voltam a vak és ezt nem szabad. Én kértek elnézést nem mindenki ilyen mint ti néhányan. Szeretnék én gyorsabb lenni nálam még Norbi is többre képes és bántottam én is a ts -en de azt nem tudtam hogy ő nem beszél ,pedig a necces szituk sokkal simábban el intézhetőek, hiszen megismerjük egymás temperamentumát.Könnyebb így az élet. És sokkal szórakoztatóbb is :mrgreen:.
Ezen a pályán olyan vonatok alakultak ki 4-6 kocsi zsinórban hogy az ember belehibázik kettőt hármat( vagy húszat mint én) utolérik és máris bukott akár tizen másodperceket is pláne ha aki leköröz nem hagy elég helyet a pálya szélén ( volt ilyen is sajnos) fél oldalt a füvön és az ember megy a falnak. Ritmust veszít és annyi a versenynek.Ennél csak az a szarabb érzés ha belehibázol az elengedébe.
-Traktort jobban vezetek mint versenyautót-
Avatar
Hannibal
Hozzászólások: 582
Csatlakozott: 2009.03.25. 00:59

Re: Vélemények, társalgó

Hozzászólás Szerző: Hannibal » 2010.12.21. 00:36

emerico írta:
Hannibal írta:a stop&go-ra visszatérve. nem kellene kiírnia, hogy miért kaptam?
vagy
kiugrottál a rajtnál
vagy
levágtál valami kanyart, bár ezen a pályán nem nagyon van mit

Meglehet nézni:NEM ugrottam ki a pirosnál, Kiss E. annál inkább!
Lezárt

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google [Bot], Semrush [Bot] valamint 5 vendég